Területi kamaránk titkári álláshelye rövidesen megüresedik, emiatt pályázatot kell kiírnunk ennek betöltésére. Az állással kapcsolatos feltételek, a pályázati követelmények részletesen a letölthető mellékletben olvashatók.
Kérjük azokat a Kollégákat, akik érdeklődését felkelti a kiírás, jelentkezzenek a feltételek szerint!
És kérjük azokat is, akik ismeretségi körükből tudnak alkalmas személyt a feladatra, továbbítsák feléjük a felhívást!
Jelen titkárunk vállalta, hogy a sikeres pályáztatás után az új titkár betanulási idejében segíti a betanulási folyamatot, így a jelentkező könnyen be tud majd tanulni.
Köszönjük a segítséget!
Lezárult a pályázat, melynek eredményeként dr. Markovics György tölti majd be a titkári álláshelyet.
Az idei éve Küldöttgyűlésünk helyszíne a Vadmadár Kórházzal szinte össze nőtt Közösségi Ház volt a Szárcsa utcában (2023. május 12.). Sajnos az elsőre hirdetett időpontban még nem volt meg a küldöttek szükséges létszáma, így sor került az ismételt Küldöttgyűlésre.
A napokban adtuk át a Fejér Megyei Mérnökökért Alapítvány ösztöndíját Brunner Dorottyának, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar földmérő- és földrendező mérnök hallgatójának. Az ösztöndíjpályázat elnyerésének feltétele a három félév alapján számítható legjobb tanulmányi átlag.
A Magyar Mérnöki Kamara felkérésére a területi kamaránk rendezhette idén a XXV. Országos Mérnökbált. A 24 korábbi ilyen rendezvény döntően Budapesten zajlott, igen ritkán mozdult ki onnan. A legtöbbet a BME aulájában tartották, majd pár alkalommal a Várkert Bazárt volt a helyszín. Idén Székesfehérváron a Hotel Magyar Király Kupolatermét választottuk a közös rendezvényhez.