Az idei évben, mint azt már tudott, elérkeztünk a területi kamara tisztújítási időszakához. Erre hivatalosan március végén kellett volna sort kerítenünk, de az egészségügyi vészhelyzet intézkedései miatt ezt későbbre kellett napolni.
2021. június 7-én délutánra megszerveztük az ünnepélyes díjátadás hibrid formáját. Egy elnökségi ülés kertében zajlott az esemény, melyet a kamaránk Youtube-csatornáján közvetítettünk /ahol bármikor vissza is tekinthető az ünnapség/.
ZIELINSZKI SZILÁRD díj (MMK kitüntetés)
TÓTH TIBOR tartószerkezeti tervező a területi kamara elődjének is már alapító tagja volt, majd a kamaránk létrejöttétől 5 cikluson keresztül alelnöke. Kiváló tevékenysége alapján vált méltóvá erre a díjra. A díjat Budapesten adták át.
BORY JENŐ Mérnökdíj (FMMK kitüntetés)
GROSZ KRISZTINA a közlekedési szakterület elismert szakembere, az elismerést többféle területi kamarán belüli megbízatása (elnökségi tagság, felügyelő bizottsági tagság), és kiemelkedő a szakmai eredményei alapján érdemelte ki
KUMÁNOVICS GYÖRGY területi kamaránk titkára, akit mind kamarai munkája, mind a szakterületén a mai napig végzett munkája alapján ismerünk el ezzel a díjjal.
FEJÉR MEGYEI MÉRNÖKI KAMARÁÉRT díj (FMMK kitüntetés)
KOVÁCS ZSOLT a Fejér Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztálya Építésügyi És Építésfelügyeleti II. Osztályának osztályvezetője igen sokat tett a megyei szakemberek építési szakmai képzésének sikerességéért, mint előadó és a szervezésben is segítő
KOZÁRI MIHÁLY a Fejér Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztálya Építésügyi És Építésfelügyeleti I. Osztályának osztályvezetője igen sokat tett a megyei szakemberek építési szakmai képzésének sikerességéért, mint előadó és a szervezésben is segítő
FEJÉR MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA ÖRÖKÖS TAGJA (FMMK elismerés)
BALÁZS JÓZSEF a vízgazdálkodási és vízépítési szakcsoport igen aktív tagja, sokáig a Minősítő Bizottságuk vezetője volt, szakmai munkájában is példamutató tevékenység alapján kapja meg az elismerést. /A kitüntetést később veszi majd át./
GÁJÁSY GYÖRGY kollégánk az épületgépészet mellett az energetika szakterület kiváló szakembere, számos nagy volumenű projekt tervezője és irányítójaként szerzett elismerést.
A kitüntetetteknek gratulálunk, további munkájukhoz jó egészséget kívánunk!