A Magyar Mérnöki Kamara 2021. évi Küldöttgyűlése döntött a 2022. évi kamarai díjakról. Ezt tesszük közzé most.
Honlapunkon már régóta elérhetőek voltak a területi kamaránál beadandó nyomtatványok. Ezeket szükség szerint rendszeresen frissítjük is. Mostantól felkerültek oda azon nyomtatványok elérhetőségei, melyekket a Magyar Mérnöki Kamaránál (MMK) intézendő ügyek esetén kell használni. Ezek továbbra is az MMK által kezelt felületről tölthetőek le, mi csak az elérési lehetőséget biztosítjuk.
Keresse fel honlapunk főmenüjében a Nyomtatványok menüpontot!
A mérnökre az a jellemző, munkájával a jövőt építi, mégis fontos, törődjön múltjával is. Ennek jegyében vettük fel a kapcsolatot az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar vezetésével, hogy valamilyen formában emlékezzünk meg az eredeti oktatási intézmény (Földmérési Főiskola, majd Geoinformatikai Kar) egyik alapító tanárának születési évfordulójáról. Az ünnepséget Györök György dékán nyitotta meg, majd Szepes András ismertette az ünnepelt életútját.
Felnőttünk! 25 évesek lettünk, sokat fejlődtünk, létszámban és szolgáltatásokban is bővültünk. Tulajdonképpen erről szólt a november 8-i ünnepségünk, melyet több mint 100 Kolléga, valamint rangos vendégkör ünnepelt velünk együtt.
A Hímnuszt Mészáros János Elek - aki maga is mérnök - segítségével énekeltük.